A NÉV-SZERKEZETEK VILÁGFÜZÉRE - MINDEN ÚT TAMANÁBA VEZET

Vissza a tanulmányokhoz

Dr. Vámos-Tóth Bátor

Immáron huszonhét éves kutatómunkánk során az öt földrész százkilencven országában-táján hétezerhatszáz 3 - 4 - 5 - 6 magánhangzós, két - három névelemes névszerkezetet találtunk, melyek párjai valahányan ott vannak a Kárpát-medencében. Azonos szerkezeti képletben és hatvan százalékban a magyar család és személynevekben, név-szerkezetekben is.

Ebből a 7600 név-szerkezetből mintegy 4500 megtalálható Honlapunk Világnévtár rovatában is - a 189 országban-tájon előforduló név-szerkezetek percnyi pontos (szélességi és hosszúsági fok-szerinti)
viszonyszámaival és Kárpátoki párjainak megyékre lebontott megjelölésével. Ugyanakkor még az év végére megjelenik Simon Endre főmunkatársunk szorgos szerkesztésében 6000 név-szerkezet betűrendes szótára is, ahol a Kárpátoki névszerkezetek-párok bemutatása világos, érthető betű-alak megválasztással ragadja meg figyelmünket.

Ezek a névszerkezetek az alábbi rendszerezésben tárgyalhatók:

1.) A névszerkezetek Felépítési Sorrendje AZONOS a Kárpát-medencei párjaikkal: Pl.: ALA+MÁND, ALA+MOR, ARA+DÁN, ATIL+LA, BALA+TON, BUR+BURA, DIA+KÓ, GARA+BA, INO+TA, KALA+MA, KÁL+ONGA, KARA+BUKA, KARA+KUN, KAR+INGÓ, KILI+MÁN, KO+MORÓ, KU+KUL+LÓ, KU+KU+TYIN, LATA+BÁR, MAG+URA, MAKA+RA, MATA+LA, MER+ÉTE, PALÁN+KA, PATA+LOM, PER+ÉTE, SIK+ONDA, SIÓ+TA, SZALA+KUSZ, SZÁM+BORI, SZO+VÁTA, TALA+BOR, TA+MANA, TAMÁN+TA, TA+RABA, TEMES+VÁR, TÉNYE+RAKATA, TISZA+NÁNA, TISZA+VÁRl, TÓ+LÁPA, TÓ+TOKI, TU+TUL+LÓ, UR+OLA, VISZO+TA, ZA+KÁRl, ZOM+BORI�
A fenti 46 név-szerkezet közül az aláhúzottakat bővebben is bemutatjuk:

ALA+MÁND: nálunk SZOL+NOK város tartozéka. ALA+MÁNDI: folyó a még ma sem teljesen bejárt Gajanai Felföld őserdei táján; ott "vízözönelőtti" Mándi Díszjeles Kőszobrok, sziklába vésett ős-írás vadonjában. Ugyanaz az ALA+MÁNDI: falu Elefántcsontparton, ott pl. ABA+FI, KUN+ÁGÓ TAMAN+KÓ folyó földjén. Mindhárom Tamana név-szerkezet is, ott van a Kárpátok alatt ugyancsak. Ugyanaz a TAMAN+KÓ: két falu Peruban, törzs Venezuelában, és(!) folyó a Távol-Keleten. Nálunk
TAMAN+KÓ Duna+Föld+Vár tartozéka. ALA+MANDA: elzárt, hegyi falu a csak repülőről nyolcvan éve rátalált Új Guineai Felföldön, ott a hivatalos régészek által negyvenezer évesre becsült mezőgazdasági művelés völgyeiben. (lásd: a Gajanai és az új Guineai Felföld Tamana térképét < TAMANA WORLD MAP > Honlapunkon).

KÁL+ONGA: a Tiszaháton MÁNDOK helység határában domb, dűlő, tanya ott MÁND községtől északnyugatra. Észak-Namíbiában, ott a KÁL+ONGA "főistent" tisztelő Ó+VÁM+BÓ törzs földjén
MÁND+ONGA sivatagkút név-szerkezete. KÁL, ONGA, MÁND magyar család ill. személynév is. KÁL+ONGA ott van az öt földrész további 25 országában-táján is. KÁL+ONGA+VÁR pl. az Időtlen Városfalas Csendes-óceáni Ponape szigetén falu ott a PATÁ+PAT domb aljában. PATA+LOM és KALA+PAT- Somogyban ill. Tolnában helynév-szerkezet, de(!) a "Szittya-Hun-Avar-Magyar" Mindanaó szigeten ugyanaz a PATA+LOM,.KALA+PAT_két folyó. (lásd: Ponape és Mindanaó Tamana térképét Honlapunkon)

KARA+BUKA: két dűlő a Viharsarokban és erdő Komárom megyében. KARA, BUKA család ill. személynevünk is. KARA+BUKA a Maros mentén dűlő ott KU+KU+TYIN-Puszta közelében (ahol Móra Ferenc a négyméteres "Magyar Piramist� megtalálta), de(!) KARA+BUKA folyó, KU+KUTYIN pedig falu Mongóliában, KU+KU+TIN ugyanakkor falu Kiribatiban ott éppen a TA+MANA szigettől délre. KARA+BUKA ott van az öt földrész további nyolc országában-táján. KARA+BUKA+BURA patak megint a Gajanai vadonban, majd KARA+BUKA, KARA+BURA, TA+MANA sivatagkút-hármas a Nyugat-ausztráliai sivatagban. Az ott élő ABO-k mondavilágában TA+MANA Űr-szellem teremti meg az Első Emberpárt. Míg a Venezuelában lakó TA+MANA+KÓ törzs regéiben az Első Emberpár a szomszédos Kolumbiában lévő, 4600 méter magas TA+MANA hegy csúcsán kél életre.

MAG+URA: gyakori Erdélyben, családnevünk is. MAG+URA ott van az öt földrész további 12 országában is. Csak fél-éve találtuk meg - hála a világhálós színes térképes névtáraknak - MAG+URA hegyi falut megint az Új-guineai Felföldön , ahol éppen-őstörténetesen ALA+MANDA falu közeli szomszédja! Bangladesben azután 24 MAG+URA helység is van és fellelhető ott MAG+URA+TA falu szintén. Viszont(!) Bulgáriában ugyanaz a MAG+URA+TA régészeti lelőhely: egyfajta természeti csapástól megriadt emberek menekülésének több tízezer-éves barlangi sziklarajzával. MAG+URA továbbá hegy Kolumbiában - ott a TA+MANA hegytől délkeletre. Idesorolhatjuk MAGULYA Családnevünket is; MAGULYA Zsuzsa munkatársunk családi nevét is. Ugyanaz a MAGUJA: Zámbiában falu; ott 14 KÁL+ONGA név-szerkezetű fo1yó(!) kíséretében!

MATA+LA: erdő nálunk, Somogyban, ott VÁRDA község határában. Ugyanaz a MATA+LA ott van mind az öt földrészen. Angólában az egymillió éves kőszerszámok lelőhelyeinek egyike éppen MATA+LA. Ugyanaz az a MATA+LA falu a Csendes-óceáni Tuvalu szigetén; ott a TA+MANA szigettől délre! Majd: MATA+LA: sivatagkút Nyugat-Szaharában, ahol két hónapja tizenötezer esztendős város romjaira bukkantak a marokkói régészek ott pl. ATI+LA sivatagkút táján. MATA+LA aztán folyó Baszkhonban ott ALMA+ZÁN és TAMA+HON falu szomszédságában. És(!) ugyanaz a MATA+LA falu Kréta KAN+DIA szigetén ott GARA+ZÁN, KANO+TA/KARA+KAS helység közelében. ATILA-ATILLA ősi személynevünk is, de pl. ATILLA 4530 méter magasan fekvő hegyi falu Észak-Csílében és(!) ATILA falu megint Bangladesben ott 24 MAG+URA helység kíséretében. Aztán: ATILLA az Atlantiszi mondában Atlantisz sziget nyugati vizein kisebb sziget. Nálunk és Máliban egyaránt négy KAN+DIA helynév-szerkezet található meg. ALMA+Szeg, Komor+ZÁN, TAMA+Falva, Kis+HONT, GARA+Halom, KANO+TA, KARA+KAS valahány helynév-szerkezetünk. MATA+LA: 2685 méter magasan fekvő falu Peruban, ahol éppen-őstörténetesen a 4208méter magasan lévő SZÁM+BOR falu déli szomszédságában, a 4823 méter magas PER+KÁTA hegy közelében található meg. Ugyanaz a PER+KÁTA község nálunk Fejér megyében. MATA+LA falu még a Fülöp-szigeteken is, ahol éppen PALÁNKA falu szomszédja! Angólában viszont MATA+LA lelőhely földjén 22 PALÁNK. és 11 KÁL+ONGA helység is fellelhető!

SZÁM+BORI: nálunk Zólyom megyében van SZÁM+POR-SZÁM+BOR község és SZÁM+PORISZÁM+BORI családnevünk is. SZÁM+BORI ott van mind az öt földrészen. SZÁM+BORI falu Új Guinea Huon félszigetén ott KORUM+BA falu és a BUDA+UNG folyó kíséretében. A Peru/Brazília határvidékén lévő őserdőben nyolc éve fedezték fel a KORU+BA törzset, ahol az egyik vezető neve éppen SZÁM+BOR névre, név-szerkezetre hallgatott. Nigériában viszont SZÁM+BORI ott éppen a TA+MANA törzs földjén helység éspedig ott BUDA+VÁRI, UNG+VÁR+ABA falu szomszédságában! Amint fentebb láttuk: SZÁM+BOR hegy Peruban. Ugyanaz a SZÁM+BOR ugyanakkor régészeti lelőhely Kámbodzsában, ott ANG+KOR régészeti lelőhely és a TEMES folyó valamint több TALA+BOR+VÁT község társaságában. ANG+Hely és Nap+KOR két helynevünk Győr ill. Szat+Már megyében, TEMES ugyancsak folyónk, akárcsak TALA+BOR. Merse+VÁT: község Vas megyében. ANGI+Szék helység, megint Ponape szigetén!), Napi+KOR az Új Guineához tartozó ZIM+BERI sziget fő helye, de(!) a Nyugat-Indiai partoknál az ott lévő PANI+KOTA sziget előző névszerkezete szintén ZIM+BERI vo1t. PAN+KOTA: két helynevünk és családnevünk is, akárcsak ZIM+BERI! Nap+KOR pedig ősi személynevünk is.. Ugyanakkor Aka+KOR legendás ősi város Peruban, SZÁM+BOR hegyi falu honában. Szanda+VÁT falu Myanmár-Burmában, ahol pl. BUDA+UNG, TISZA+UNG, TA+MANA+UNG helység kíséretében van jelen. Ugyanaz a Szanda+VÁT viszont mocsár-tó Skócia Lewis szigetén; ott a hivatalos régészek által hatezer évesre becsült Mén-Hír-Kövek és(!) a TA+MANA+VAJ öböl kíséretében. Ugyanaz a TEMES két folyó a JUKA+TÁN félszigeti Belizében; ahol a 200,000 évesre becsült, a mai műszaki tudást is felülmúló, finoman megmunkált kristálykoponyára találtak. TEMES+Kál község Mekszikóban, TEMES+VÁR városunk és Családnevünk, ugyanaz a TEMES+VÁR hegyi falu Északnyugat Iránban, ott a Káspi Tenger déli partszegélyén húzódó, 1400 éve virágzó TABAR fejedelemségtől délkeletre. Viszont(!) Új Guineában ZIM+BERI sziget éppen a TABAR szigetcsoport része ott! Mindezeket betetőzve: Hunza-Kasmírban, ott a kiszáradt ősi nagy tó
fenékvölgyében SZÁM+BAR-SZÁM+BOR falunál (34.00-74.00) félmillió éves ősember-nyomok.
(Várkonyi Nándor: Sziriat Oszlopai. 365-368. oldal. Budapest. 1972. és Baktay Ervin: "A Boldog Völgy Országa" Budapest. 1928.) - ott HUN+UR hegyi falu, SZALA+TURA ősi város, az APAR+VÁT hegy, a LÓ+KUT folyó közelében, a KALOTA-MAGYAR iker-folyó társaságában. HUNUR-HUNOR, SZALA+TURA ősi személynevünk, APAR+Hant, Merse+V ÁT, LÓ+KÚT helynév-szerkezetünk mindhárman. HUN+UR és MAGYAR pedig két domb (30.23-29.01, 29.00-28.20) Egyiptomban ott a több mint 10,000 évesre becsült KEPE+RA (Szfinksz) szobortól kelere!

TA+MANA: várfalunk a középkorban Bácskában, most PALÁNA város terül ott. TA+MANA Család és Személynevünk is. TAMANA-PALÁNKA ugyanakkor társ-patak Kolumbiában. TA+MANA ott van öt földrész 38 országában-táján. (lásd: a TAMANA ViIágtérképet). TAMANA+IRIK: falu Új Guinea Új Nagy-Britannia szigetén, de(!) Kán+Mánd+IRIK újra Ponapén patak. Ruma+IRIK azután ősi falu Szerém megyében, míg RUMA+JÁSZ megint Mindanaón patak, Ata+JÁSZ viszont szittya király volt 2300 esztendeje az Azovi-tenger táján; ott a TANA (DON) folyó és TAMÁN félsziget mocsaras vidékén, ahol a HUN+UR - MAG+UR Csodaszarvas-mondánk játszódik. De(!) TANA+TAMÁN megint az Időtlen Városfalas Ponapére visz; ott domb a KÁN+MÁND+IRIK patak, a PATA+PAT domb, valamint KÁL+ONGA+VÁR falu szomszédságában. TAMÁN ott van mind az öt földrészen: nálunk Szat+Márban helység, Ponape szigetén pedig az időtlen városfalak éppen TAMÁN falunál folytatják vonulásukat a tengerszint alatt! TAMÁN továbbá a KANÁRl-TAMANU(!) szigeteken az ott élő helyi törzs mondájában a naperő neve ott, a lépcsős piramisok, a TAMÁN+KA hegy kíséretében, de(!) a lépcsős piramisos JUKA+TÁN félszigeten két Hun+Szék+TAMÁN helység is megtalálható! Nálunk TAMAN+TA dűlő Somogyban Csököly község határában, ugyanaz a TAMÁN+TA helység megint Myanmár-Burmában, TA+MANA+UNG község táján, és(!) TAMÁN+TA hegy névszerkezete Alaszkában ott, a TA+NANA-TA+MANA folyó honában.

2.) A névszerkezetek felépítési sorrendje FORDÍTOTT. Pl.: ABA+KUN - KUN+ABA, MAKÓ+VÁR -VÁR+MAKÓ, TALA+BOR - BOR+TALA, TAVAN+KÚT - KUT+TAVAN, VÁR+ASZÓ - ASZÓ+VÁRI

ABA+KUN: ősi személynevünk. KUN+ABA: folyó Ghánában az ASZÚ+KESZI, KÁL+URA+KUN, MURA+MURA folyó kíséretében. Valahány ott van a Kárpátok alatt is. ASZU+Ág, Buda+KESZI, KÁL+Bor, Bak+URA, Kara+KUN, MURA+Szemenye, Temes+MURA mind megtalálható a Kárpát-medencében is. Ugyanaz az ASZU+Ág KERT+ÁGÓI - Tuniszban patak név-szerkezete. KESZI: Családnév az óceániai Számoa szigeten. KÁL+Csoma Bangladesben falu, Kanda+BOR Csádban falu,
BAK+Báka ugyancsak Tuniszban patak, Csák+URA megint Csádban falu, ugyanaz a Kara+KUN Bougainville szigetén község (lásd: Bougainville Tamana térképét Honlapunkon). MURA+Tó Ekvádorban törzs, Mára+MURA Bangladesben falu és(!) Zimbabvében folyó.

MAKÓ+VÁR: nálunk a MAROS mentén. Ugyanaz a MAKÓ+VÁR ősi város Kelet-Etiópiában. MAKÓ+VÁRI pedig község Japánban. Viszont(!) VÁR+MAKÓ Peruban falu ott a KÁKA+LOM, VATA+KÁL hegy, CSANTA+KÓ, TAMA+JÁKÓ folyó kíséretében. Mind ott van a Kárpátok alatt is: KÁKA+Szeg, Pata+LOM, VATTA+Puszta, Kau+KÁL, CSANTA+Vér, Kara+KÓ, TAMA+Vize, Bakolly+JÁK, KÁKA+Ug Bolíviában falu, Gara+SZEG Palau szigeténél tengeri csatorna, ugyanaz a Pata+LOM folyó Mindanaón,
VATA+Pat folyó a Gajanai őserdei tájon, ahol éppen ALA+MÁNDI folyó társa! Kara+KÁL folyó a Fülöp-szigeteken és(!) Peruban is. CSANTA+Buri falu Tájföldön, Para+VÉR falu Kolumbiában ott hét TA+MANA falu, folyó, hegy honában. Ugyanaz a Kara+KÓ ott van mind az öt földrészen. TAMA+Csát, TAMA+Kán két falu megint Tájföldön , Mándi+JÁKÓ folyó újra Kolumbiában, Szanda+JÁKÓ pedig Ekvádorban folyó, ahol a BAL+ÁTA, IZA, MURA, SIÓ, TISZA, UNA folyó a társa. Valahány víznév a Kárpát-medencében is!

TALA+BOR: folyó MÁRA+MAROS-ban. BOR+TALA folyó a "mándi-pentaton" Újgúriában ott a KARA+KAS folyó, KODÁJ+LEK hegy, TAT+RANG község honában. BOR, TALA, KARKAS, KODÁLY, LÉK, TATRANG mind magyar családnév is. KARA+KAS: gyakori Dél-Amerikában. KODÁJ: folyó Irian Jayában, víz és szigetnév Japánban és Kóreában, község Szomáliában, KODÁJ+Kán város Tamil-Indiában. TÁT+Ra hegy nálunk, és(!) Pakisztánban, Káma+RANG patak újra a Gajanai őserdei tájon ott ALA+MÁNDI, ASZÓ+
VÁRI, KARA+BUKA+BURA, TAMANA+IKA folyó-patak kíséretében.

TAVAN+KUT: ősi falu és csatorna Dél-Bácsban. De(!) KUT+TAVAN: folyó Tájföldön ott pl. FUTAK+JÁN, KILI-TI, ONGA+RÁK, TUK+KÁTA folyó honában. Valahány név-szerkezet a Kárpát-medencében is: FUTAK és Tar+JÁN a Bácskában éppen TAMANA várfalu szomszédja. KILI+TI helység a DUNA és a BALA+TON mentén. ONGA+Falva és Szum+RÁK két helynévszerkezet Borsod ill. Szolnok megyében. Ugyanaz a KILI-TI viszont város a Fülöp-szigeteken, TA+MANA falu táján, ONGA+Úr sziget Mikronéziában, Kóna+RÁK régészeti lelőhely Indiában, TUK+Jál és Per+KÁTA hegy Peruban!
VÁR+ASZÓ: hegyi falunk a MÁT+RA hegységben. VÁRI+ASZÓ: falu Pakisztánban, URAL falu, a TÁT+RA hegy közelében. Ugyanaz az URAL: község Tamil-Indiában, hegy Venezuelában is, ott a TAMANA+KÓ törzs földjén. TÁT+RA+Rét pedig sivatagkút Mauritániában, ahol BUDA+FIA és két ATILA sivatagkút a társa! ASZÓ+VÁRI viszont újra a Gajanai őserdei tájra juttat el: ott patak.

3) Az öt földrészen megtalálható Tamana név-szerkezetek névelemei a Kárpátok alatt EGYMÁS KÖZELÉBEN, EGY MEGYEI TERÜLETEN BELÜL is fellelhetők:

AVAR+BODA: falu Szomáliában, Baranyában pedig AVAR+GYŰRŰ és LIKI+BODA község egymás szomszédja. De(!) LIKA+BODA Új Guineában falu, HAJ+TA, TÁ+PIÓ falu közelében, viszont(!) nálunk HAJTA és TÁ+PIÓ két társ-patak. HAJ+TI-ban viszont TÁ+PIÓ falu név-szerkezete. TÁ+PIÓ a finn mondavilágban az erdő manója és Finnországban nyolc TÁ+PIÓ helynév-szerkezet is van.

BIA+KÁTÓ: folyó Kongó/Zairében, BIA+TORBÁGY és CSÓKA+KÁTÓ helység ill. dűlő Pest megyében. CSÓKA+KÁTÓ ott Kis+Kun+Lac+Háza tartozéka.

CSIK+KÁLLA: folyó Tájföldön, akárcsak KUT+TAVAN, FUTAK+JÁN, KILI+TI, ONGA+RÁK, TUK+KÁTA. Nálunk CSIK+VÖLGY és BÉK+KÁLLA község a Bakony aljában. BÉK+KÁLLA: az "atlantiszi kövek", dolmenkövek lelőhelye ("Kőtenger"). KARÁN+KÁLLA ősi város a "Szíriusz-tudásos" Máliban, KALÁN+KÁLLA folyó Kolumbiában, ahol TAMANA-PALÁNKA társ-patak!

HAN+DOGA: patak Dzsibutiban, HAN+BALKÓ tanya Baranyában Kovácshida része a KALA+MA erdő mellett, Domoz+DOGA pedig SIK+LÓS város része ott a SIÓ+TA völgy közelében. Ugyanaz a KALA+MA helység BoIíviában, Csádban, Csílében, KAN+DIA-Krétán, Kongó-Zairében, hegy Tájföldön, sziget Indonéziában, folyó Peruban! Ugyanaz a SIÓ+TA törzs Zimbabvében, sziget a Salamon-szigeteken, a KÁL+ONGA sziget kíséretében, ugyanaz a SIÓ+TA pedig község Japánban, ahol éppen, őstörténetesen TA+MANA város szomszédságában található meg!

JAMA+LELE: falu Új Guinea szigetén ott LIKA+BODA, HAJ+TA, TÁ+PIÓ falu táján. Nálunk aztán a JAMA patak BALA+TON+LELLE mellett siet a "Magyar Tengerbe." Ugyanaz a BALA+TON falu a Fülöp-szigeteken, ahol a KAR+INGO sziget a szomszédja. Nálunk Somogyban a BALA+TON tó alatt KAR+INGÓ dűlő OSZTO+PÁN község tartozéka, de(!) Mekszikóban OSZTO+Til+PÁN község névszerkezete!

KUN+TURI: Peruban hegy, Togóban falu. KUN+ ERE szárazér, MEZŐ+TÚRI dűlő a Jászságban, Kunságban. KUN+VÁRI és TUR+TURI két folyó Indiában. TUR+TURI folyó Asszám-Indiában; a HIMA+LÁJA alatt, ahol éppen-őstörténetesen az ARAN+KA, ÁR+PÁD-ÚR+PÁD, BÉGA, GARAM, SZAT+MÁRI folyó a társa ott a MAGAR törzs keleti térségében. Valahány név-szerkezet ott van a Kárpátok alatt is, család és személynevünk is, míg ARANKA, BÉGA, GARAM, TÚR nálunk is folyó! TUR+TUR nálunk TURÓC megye régebbi neve, név-szerkezete.

LUPA+VÁRI: folyó Peruban, ott a 3000 éve virágzó SZALA+VÁRI műveltség földjén KÁL+ONGA község közelében. Nálunk LUPA+SZIGET és Buda+VÁRI a DUNA mentén. BUDA+VÁRI helység Indiában és(!) község Nigériában, ott éppen-őstörténetesen a TA+MANA törzs földjén, SZÁM+BORI falu közelében. BUDA+DUNA pedig sziget Új Guinea vizein!

MÁND+ONGA: sivatag-kút Észak-Namíbiában, MÁND+RÉT és három KÁL+ONGA a Tiszaháton. KÁL+ONGA nálunk MÁNDOK község tartozéka, de(!) ugyanaz a MÁNDOK hegy Kóreában ott a TURUL hegy kíséretében, négy falu és egy vízesés Rio Muniban és(!) falu Új Guineában! Ugyanaz a TURUL: nálunk domb-erdő a vasi Őrségben és(!) patak Libanonban!

PÁPA+KÁL: falu Mekszikóban. PÁPA+V ÁR és KÖVES+KÁL: mindkettő hegy a Bakonyban.

SZUM+BURA: falu az Új Guineai Felföldön, TURA+BURA falu kíséretében. SZUM+RÁK dűlő, TISZA+BURA és TURA község háromszöget alkot a TISZA, ZAGYVA tájon. SZUM+BULA viszont falu Baszkhonban ott UR+OLA folyó közelében. Ugyanaz az UR+OLA nálunk a Tiszaháton dűlő, MÁND+RÉT és KÁL+ONGA kíséretében, viszont(!) ugyanaz az UR+OLA sivatag-kút Észak-Namíbiában éppen a MÁND+ONGA sivatag-kút társaságában!

TARA+KÁN: sziget Borneó keleti partjainál, és(!) falu Észak-Nyugat-Iránban, TEMES+VÁR falu közelében. Nálunk TARA+FŰ és BAJ+KÁN két szomszédos dűlő Békés város határában. TEMES+VÁR nálunk város és családnév is. Ugyanaz a BAHKÁN pedig város Törökországban és(!) folyó a Kelet-hondurászi őserdei tájon, ahol éppen a SZO+VÁTA mocsártóba ömlik. Ugyanaz a SZO+VÁTA nálunk Erdélyben is tó, majd SZO+VÁTA patak Fidzsin, patak Olasz-Etrúriában, ahol éppen az ALMA, RIGÓ patak a tőszomszédja. Ugyanaz a SZO+VÁTA sziget a Salamon-szigeteken, ahol éppen megint a KÁL+ONGA sziget a társa!

ZALA+TON: falu Myanmár-Burmában ott TA+MANA+UNG helység táján. Nálunk ZALA+VÁR község a Bala+TON tó közelében található meg!

4.) Az öt földrész Tamana név-szerkezeteinek összetartozó elemei mind ott vannak a Kárpát-medencében is.

ABA+KÁTA: folyó a Közép-Afrikai Köztársaságban, ott pl. KANDA+MÁRA folyó kíséretében. Nálunk ABA+LIGET Baranyában, NYÍR+KÁTA pedig Szat+Már-ban község. KANDA+RÉT a Mohácsi szigeten, RÁK+MÁRA hegycsúcs a Bükkben, alatta találtak rá a negyvenezer évesre becsült "öthangú" csontsípra. Viszont MÁRA+KANDA Közép-Ázsiában SZAMAR+KAND ősi_város előbbi név-szerkezete! Itt a KÁTA utónév jeles Tamana kalauzunk: ASSA+KÁTA patak megint a Gajanai vadonban. CSITA+KÁTA folyó Zámbiában, ahol 14 KÁL+ONGA folyó a társa. JAMA+KÁTA város Japánban. TÓ+KÁTA falu Maóri-Zélandon ott p1. a MAKÓ+RÁKÓ hegy kíséretében. MAKÓ, RÁKÓ két szomszédos község a VÁG folyó mentén. Ami itt az előneveket illeti: ASSA+Kürt község a NYIT+RA folyó mentén, de(!) NIT+RA-ESZÉK iker-folyó Irian Jaya területén. CSITA+Hegy Tornában, JAMA+Patak a BALA+TON-ba ömlik, TÓ+Lápa domberdő a Bükkben és(!) helység Mekszikóban, ott talált rá Dr. Virginia STEENE régész negyedmillió éves vadászati eszközökre néhány éve. ABA, KÁTA, KANDA, MÁRA, MAKÓ, RÁKÓ mind családnevünk is.

BALA+BUDA folyó megint a "Szittya-Hun-Avar-Magyar" Mindanaóra visz, ahol a KOPÁND+ÚN, RUMA+JÁSZ , TÁP+LÁN folyó, BAJÁN, MAGYAR(!), TAMÁN helység szomszédságában van. BALA+TELEP SZOL+NOK, MIKE+BUDA pedig PEST megyében helynév-szerkezet. KOPPÁND, RUMA+Irik ), Új+JÁSZ (Új+Szász előző név-szerkezete), TÁP+LÁN, BAJÁN, MAGYAR, TAMÁN - valahány helynevünk is! Itt a MIKE előnév csak rátetéz a TAMANA VILÁG-FENNMARADÁS valóságára, ugyanis MIKE+Long Mindanaón éppen a KOPÁND+ÚN folyó mentén község névszerkezete. Ehhez kapcsolódva: a LONG utónév is kitűnő Tamana jelző: Szegi+LONG nálunk község, Szergi+LONG patak Csád-Szudán határvidékén, Kál+Onga+LONG a Fülöp-szk-en, Tom+Vára+LONG pedig újra Ponape szigetén helynév-szerkezet! Itt aztán BUDA utónév megint Tamana eligazító: PEST+BUDA a DUNA mentén, BÁR+BUDA az Antillákon sziget, viszont BUDA+DUNA Új Guinea vizem sziget névszerkezete! Ám a LONG utóneves név-szerkezeteknél az előnevek is mind kárpátazonosak is: SZEGI+Dán ismételten Mindanaóra juttat el: ott helység név-szerkezete. Aztán TOM+Csány, Keve+VÁRA, BÁR+Bura mind ott van a Kárpátok alatt is. Itt jegyezzük meg: BÁR+BURA falu Hunyadban ott BUR+Ján község mellett; az ebből összeálló BUR+BURA ugyanakkor ott található mind az öt földrészen: BUR+BURA: folyó Kolumbiában , két falu Csádban, község Pakisztánban; az. Indus-völgyi műveltség honában, majd BUR+BURA falu az Új Guineai Felföld peremén, ahol aztán BÁTORMAGYAR társfalu, PERE+NE község és a MASZ+URhegy közelében fekszik. Ugyanaz a PERE+NE folyó Peruban(!), ősi helység Baszkhonban ott a Pireneusok aljában, a Pireneus hegy - ettől a PERE+NE helységtől kapta nevét. PERENYE nálunk Vas megyében község. Nálunk a Bükkben, azután MAZS+ÚR ugyancsak hegy névszerkezete! BALA, BUDA, BUR, BURA családnevünk is.

CSIK+BALLA: város Tamil-Indiában. CSIK+VAND község Győr megyében. MÁT+RA+BALLA helység a MÁT+RA hegységben. Viszont: CSIK+VANDA: törzs név-szerkezete abban a Zimbabvében, ahol SIO+TA is törzs név-szerkezete! CSIK+VÁRA Panamában folyó, ott két TISZA, BAB+ÓCSA, BOR+ONKA folyó, BAGO+LA falu honában. Ugyanaz a BAB+ÓCSA, BOR+ONKA, BAGO+LA mindhárom Somogy megyében helynévszerkezet! ARA+BALA pedig megint a Salamon szk-re repít: ott falu a KÁL+ONGA, SZO+VÁTA sziget kíséretében! CSÍK, BALLA, BABÓCSA, BORONKA, BUR, BURA gyakori családnevünk is. .

GARA+SZEG: tengeri csatorna az Óceáni Palau szigeten. Nálunk GARA+HALOM SZOL+NOK, GARAM+SZEG Zólyom megyében helység a GARAM folyó mentén. Ugyanaz a GARAM: folyó Asszám-Indiában, Nigériában is. GARA+VAND Iránban község, DARU+SZEG SZENE+GÁL-ban helység. GARA-GARAI, SZEG-SZEGI Családnevünk is.

KÁMA+LÓ: Sierra Leonében hat, Havajiban pedig kilenc KÁMA+LÓ van jelen. Nálunk KÁMA+HÁZI patak Zalában, míg BADA+LÓ Beregben község. Ez a KÁMA+LÓ azonosság, ennek személyes átélése volt 27 évvel ezelőtt a TAMANA kutatás szikra-indítója Havajiban: HA+VAJ, HA+VAJI jeles Tamana név-szerkezet. Ugyanaz a HA+VAJ-HA+VAJI: HA+VAJ - falu ZEMP+LÉN-ben,
HA+VAJ, HA+VAJI - HAVAI családnevünk is. HA+VAJ: helység Észak-Kelet Brazíliában ott a TURI+VÁRA törzs kíséretében. HA+VAJI: sziget TAHI+TI vizein, HA+VAJI: falu Mezopotámiában - ott a MAGAR hegy és a TURÁN folyó között. (lásd: Brazília és Szabír- Mezopotámia Tamana térképét Honlapunkon).
HA+VAJI: sivatag-kút SZU+DÁN-ban és Szomáliában, ott AVAR+BODA, KODÁJ, UR+KUT helységhonában. KÁMA+RANGFán patak: megint a Gajanai őserdei tájon, Tu+Tul+LÓ két folyó Angólában ott 22 PALÁNKA, 11 KÁL+ONGA, majd MATA+LA: az egymillió éves kőszerszámok lelőhelyének földjén . Ugyanaz a Tu+Tul+LÓ nálunk Vas megyében dűlő! Itt a RANG utónév is igen jó Tamana nyomravezető: Tat+RANG falu Újgúriában és község, patak, völgy a Barcaságban, míg Tat+RANGI családnevünk is. Kara+RANG pedig város Nyugat- Ausztráliában; ott a KARA+BUKA - KARA+BURA - TAMANA sivatagkút-hármastól délkeletre.

MÁNDI+KIS+LAK: község Hunza-Kasmirban, a HIMA+LÁJA hegyei között. MÁNDI+RÉT Szat+Már megyében, ZSELIC+KIS+LAK Zalában helység. MÁNDI+JÁKó Kolumbiában folyó, ahol PALÁNKA - TAMANA társ-patak. Viszont(!): MÁND+ JÁKó Guínea-Bissauban törzs, ahol két TAMANA helység is jelen van! Afganisztánban MÁNDI+HUSZÁR község, Közép-Ázsiában KOKÁN+KIS+LAK város. Mezopotámiában pedig három, míg Törökhonban 14 KIS+LAK község is megtalálható. Beninben ugyanakkor Ata+HUSZÁR - Ata+Kozár ikerfalu ott SZEM+ERE falu szomszédságában. ATA+LAK, HUSZÁR, KOZÁR mídhárom helynevünk is. Egri+HUSZÁR község Közép-Ázsiában, nevét a sztálini rémuralom idején Imeny Lenina-ra változtatták. HUSZÁR aztán község Kanadában. Ugyanaz a SZEMERE helynév és családnév-szerkezet nálunk. SZEM+ERE aztán folyó Tanzániában és(!) Ugandában is! KOKÁN+KUK pedig domb név-szerkezete MÁTÉ+SZALKA közelében. Ám Kanadában a Hudson-öbölbe folyik a Miszti+KOKÁN, a Ména+KUK és a TAMANA folyó. Nálunk MISZT Szat+Már-ban patak. MÉNA+Ság pedig Székelyhonban, CSÍK megyében helység.

ONGA+UR: sziget Mikronéziában, de(!) UR+ONGA hegy Zimbabvében , ONGA+FALVA és MAZS+ÚR hegy a Bükkben. ÚR+KÚT falu a Bakonyban, község a Kaukázusban, ahol éppen MAGYAR község szomszédja; ugyanaz az UR+KUT falu Szomáliában is. MOSZT +ONGA pedig a Bácskában ÚZ patak: ikertársa - ott TAMANA várfalutól északnyugatra! Ugyanaz a MOSZT +ONGAMOSZT +UNG község név-szerkezete Pakisztánban! ONGAI, ÚR, UNG, KÚT -KÚTI magyar család ill. személynév is.

PARA+PARA: hét helynév-szerkezet Venezuelában, a TAMANA+KÓ törzs honában. PARA+PARA: faIu Mezopotámiában; ott BOT+MÁL régészeti lelőhelytől délkeletre. Ugyanaz a BOT+MÁL domb névszerkezete a MÁT+RA hegységben ott PÁSZ+TÓ község határában. Ugyanaz a PÁSZ+TÓ falu Finnországban és(!) INKA törzs Dél-Kolumbiában. PARA+PARA: falu Törökországban. Aztán(!) Elefántcsontparton és(!) Maóri-Zélandon PARA+PARA egyaránt négy folyó név-szerkezete. Nálunk PARA+Gát Somogyban dűlő, Indiában és(!) a Fülöp-szk-en helység, míg POSZ+PARA Temesben falu név-szerkezete! .

PÓ+MARA: falu Bangladesben, Peruban. Új Guíneában, sziget a Salamon-szk-en. PÓ+HAMARA nálunk TÚR+KEVE város tartozéka. RÁK +MÁRA pedig hegycsúcs a Bükkben: PÓ+IGAR folyó Indonéziában, AJ+MÁRA törzs az Andokban és(!) helység a Kaukázus (KAU+Kál, Mar+KAZ, Mat+UZ három helynév-szerkezetünk) északi lejtője alatt. Aba+IGAR falu Baszkhonban, Tisza+IGAR helynevünk. Az AJ+MÁRA törzs földjén van a 4530 méter magasan fekvő ATILLA hegyi falu! Mauritániában 10 HAMA+RA helység is van ott pl. a BUDA+FIA és két ATILA sivatag-kút kíséretében. HAMA+RA patak: Tuniszban és HAMARA családnevünk is.

SZALA+VÁT:helység Iránban, Közép-Ázsiában, Törökországban, hegy a Kaukázusban és(!)
Pakisztánban. SZALA+VÁTI sziget Indonéziában. SZALA+KUSZ: falu a NYIT+RA folyó mentén és(!) helység Egyiptomban. MERSE+VÁT pedig Vas megyében község. SZANDA+VÁT: falu Myanmár-Burmában , ugyanaz a SZANDA+VÁT pedig mocsár-tó Skócia Lewis szigetén, hatezer évesre becsült Mén-Hír-Kövek és a TAMANA+VAJ öböl társaságában! SZANDA+Zug nálunk Békésben, SZANDA+Jákó pedig folyó Ekvádorban , SZANDA+Bara község Japánban. India regevilágában PAR+VÁTI a HIMA+LÁJA leánya. az Űr-Tánc (Cosmic Dance) táncosnője. Indonéziában SZALA+VÁTI sziget, ABA+SZÓ várostól van nyugatra. De(!) ugyanaz az ABA+SZÓ Mekszikóban község. Nálunk a MÁT+RA hegységben ABA+Sár falu és Szilak+SZÓ dűlő egyaránt megtalálható! SZALA-SZALAI, VÁT-VÁTI családnevünk is.

TOLNA+GÁN: folyó a Fülöp Szigeteken, Észak-Luzonon, ahol BUD+BUDAK falunál ömlik az óceánba. TOLNA+VARASD Tolnában helység, míg BODO+GÁN megyében dűlő. BODOR+GÁN pedig Anglia Wales tartományában község. BUD+FALVA és SZÁSZ+BUDAK két falu a MÁRA+MAROSI havasok aljában. MÁRA+DÁN régészeti lelőhely, KARA+MÁN+MAROS község mindkettő Törökországban van jelen. TOLNA, GÁNY, BODOR, MÁRA, MAROSI, DÁN, KARA családnevünk is.

VALLA+LONG: faIu Dél-Ausztráliában.(L.:Ausztrália Tamana-térképét honlapunkon).
VALLA+FALVA Győrben, SZEGI+LONG ZEMP+LÉN-ben helységnév-szerkezet. Ugyanaz a ZEMP+LÉN-ZAMP+LÁN Kelet-Brazíliában törzs. VALLA+VALLA: Új-Guineában
TAMANA+IRIK ikerfaluja, VALLA+VALLA: törzs, város, folyó az USA Washington
(VAS+ING+TON) államában és(!) patak Fidzsi szigetén, ahol a SZO+VÁTA patak a társa. VALLA+VALLA: tömegnév Svédországban, vikinghonban. VALLA: családnevünk is.

ZSANA+TASS: helység Közép-Ázsiában. ZSANA+FALVA község a Kiskunságban, NYÍR+TASS helység a Nyírségben. AGA+TASS: helynév-szerkezet megint a Gajanai őserdei tájon, KEVE+IGEK község táján, de(!) KEYE hun, IGEK-ÜGEK, akárcsak TASS - Magyar fejedelmi név. Itt az AGA előnév szintén jó Tamana kalauz: AGA+ÉTE falu és patak a lépcsős piramisos Kanári-TAMANU szigeteken, de(!) BER+ÉTE+ÁGA régészeti lelőhely a lépcsős piramisos JUKA+TÁN félszigeten. BER+ÉTE viszont szittyó nálunk, a Tiszahát aljában és(!) ugyanaz a BER+ÉTE folyó a Közép-afrikai Köztársaságban, KANDA+MÁRA folyó kíséretében). JUKA+Tető a MÁT+RA hegységben, Bala+TÁN pedig nálunk a Maros mentén dűlő és(!) a Fülöp-szk-en, valamint Indonéziában helység név-szerkezete.

Vissza a tanulmányokhoz